2014. március 24., hétfő

Geocaching túra

Ha hétfő, akkor túra! Nem ígértek szép időt a mai napra, reggel még az eső is esett, de nekivágtunk. Kinéztem néhány geoládát Demjénben, ezeket akartuk megkeresni. Útközben megálltunk Füzesabonyban, összesen 4 pontot kellett felkeresnünk, hogy megkapjuk a jelszót. Először a vasútállomáson, majd az egyik templomnál, egy emlékműnél, végül a valódi láda a jelszót utolsó részletével a városon kívül, egy régi kápolna mellett volt. Kocsival mászkáltunk, az eső is esett, gyorsan haladtunk. A kápolnához kellett kicsit sétálni, még jó hogy nem volt sár, mert szántóföldön mentünk.







A láda elég rossz állapotban volt, szétesve, belül csupa víz, minden elázva... nem is tudtam beleírni magunkat.

Összeraktam amennyire tudtam, körbejártuk a helyet, jól nézett ki, kár, hogy ennyire el van hanyagolva.
Visszamentünk a kocsihoz és meg se álltunk Demjénig. Itt a falu környékén 3 geoláda is van, az első a Hegyeskő-bércen.

 Egy tanösvény is van itt, ami végigvezet a hegyoldalban, de nem mentünk végig rajta. Sokáig kerestük a ládát mire megtaláltuk, de csak meglett :)



A kilátás szép volt a bércről, de nem maradhattunk sokáig, várt még ránk sok szép hely.







A következő állomás a falu túlsó végén volt, a demjéni kaptárkövekhez kellett felmásznunk. Ismét szerencsénk volt a száraz idővel, agyagos-földes-homokos utakon haladtunk, nagy építkezések folytak itt, a táj se volt szép, minden annyira lepusztult...





Először egy barlanglakás/istálló mellett sétáltunk el, meg is néztük közelebbről, majd meredeken kaptattunk felfelé a sok szúrós bokor közé.












A kaptárkövek jól néztek ki, a kilátás nem volt az igazi... A geoláda kicsit arrébb volt, egy nagy fa mellett, amire muszáj volt felmászni :P


Lefelé ugyanazon az úton mentünk, majd irány az utolsó demjéni láda, ami a fürdő közelében volt. Egy olyan úton közelítettük meg, amin elvileg tilos volt behajtani, de a leírásban is ez szerepelt, így nem kerültünk.


Még működő olajfúrók mellett haladtunk, tele voltak a tartályok olajjal. Nem volt egyszerű megtalálni a célpontot, rengeteg út volt fent, és nagyon egyformák, ha nem lett volna GPS-ünk tuti eltévedünk. A láda könnyen meglett, messziről láttuk hova van elrejtve.


Továbbsétáltunk a fürdőhöz, milyen szép lehetett a környék, amíg nem volt ennyire beépítve...






de a sóhegyek így is jól néztek ki, kár, hogy nem lehetett közelebb menni hozzájuk. Most is ugyanazon az úton mentünk vissza, elhagytuk Demjént, hazafelé vettük az irányt. Megálltunk még a szihalmi kálváriánál, ez is egy szép hely, látszik, hogy nemrég lett megújítva.





Itt is hamar megtaláltuk a ládát, végignéztük a stációkat is, majd most már tényleg hazafelé indultunk.
Ma nem mentünk sokat, 8-9 km-t, de ezen a napon nem is ez volt a lényeg, hanem az 5 láda. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése