2013. szeptember 27., péntek

Trükkök és egyebek

Lynn tanult néhány új trükköt mostanában, egy kis ízelítő:)
Eddig nem igazán mertem ilyet tanítani neki, mert attól féltem lenyeli az érmét. Először szőnyegen próbálkoztunk, egy 100-assal, mert az a legvastagabb, egyszerűbb felvenni. Ma már kipróbáltam keményebb talajon is, simán felveszi.:) Kezembe is adja, vagy ha elé rakok valamit, abba is beleteszi. Lesz még következő lépés is:) 

Séta, vagyis inkább labdázás közben Lynn rengetegszer belécsíp Montyba, a hét elején már ott tartottunk, hogy Monty nem mert elmenni a labda után, mert attól félt, Lynn megcsípi. Úgyhogy muszáj volt valamit csinálnom, mert Monty nem akarta megvédeni magát. Minden egyes próbálkozását igyekeztem letiltani, annyira gyorsan csinálja, hogy nem igazán sikerül időben beavatkozni, csak utólag. Ráordítok, utánamegyek,  föléhajolva elkapom és leszidom, aztán pár percre kifektetem, amíg a többiekkel játszok. Aztán jöhet ő is, ha nem csíp maradhat, ha igen megy ki. Ma már sikerült odáig eljutni, hogy összesen egyszer kellett rászólnom. Néha annyira látom rajta, hogy menne, csípne, majd inkább lefordul és fut egy kört. Csak van neki esze, rájön mit akarok tőle.:)))

Montyval se vagyok teljesen megelégedve, mostanában simán elmegy labdával a szájában is, ahelyett, hogy visszahozná. Ha nem engedem el séta elején szaglászni, akkor képtelen figyelni egész séta alatt... Nem igazán tudom mit kéne vele csinálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése