2014. május 7., szerda

II. Sajó kupa

Frizbiverseny. Már tavaly elterveztem, hogy jövőre el kell indulnunk ezen a versenyen, főleg mert közel van. Az utolsó napokig azon aggódtam, hogy Lynn nehogy betüzeljen, mert pont most lett volna aktuális. De rendes volt megint a gyerek:)
A verseny első fele szombat délután volt, és persze az idő is pont akkorra romlott el. Délben még meleg volt, alig fújt a szél, de 5 körül már szinte viharos volt a szél. Mi 3-kor indultunk el itthonról, Lynnt egész nap nem engedtem ki, hadd pihenjen, mert persze előző nap túráztunk, nem is keveset :D
Odafelé sikerült eltévedni egy kicsit Nyéken, de aztán csak odataláltunk. Alig volt még ott valaki, nehéz volt kivárni, hogy végre elkezdődjön a verseny:) Először a kezdő távolsági dobások mentek le, már nem is emlékszek hanyadik voltam, valahol a vége felé dobáltam.


Az első kör egész jól sikerült, nem tudom hányat dobtam/kapott el a kutya, de mikor lementünk a pályáról azt mondták a többiek, hogy ha így folytatjuk, simán megnyerjük. :O

Nagyon fújt már ekkor a szél, az a szerencsém, hogy én szél nélkül is bénán dobok, így könnyen elkapja akkor is, ha össze-vissza fújja a szél a frizbit. A második kör után már jöttek oda gratulálni, én még akkor se akartam elhinni, hogy tényleg megnyerhetjük :D


Lynnben az a jó, hogy nagyon gyors és mégis pontos, higgadt, gondolkozik és csak akkor ugrik a frizbiért, ha már meg is tudja fogni. És általában sikerül is neki, tényleg nagyon ügyes. Ezt rólam már nem lehet elmondani :D
A következő versenyszám a Time Trial volt, itt valahol az elején dobtunk. Ebben az a lényeg, hogy 1 perc alatt kétszer kell elkapnia a kutyának egy legalább 18 méteres dobást. Amikor átfut a kezdővonalon, akkor állítják le az órát. Most is szerencsém volt, Lynn mindkét dobást elkapta, de én meg teljesen elbambultam, a második után el is felejtettem visszahívni. Ebben végül harmadikok lettünk, hát nagyon örültem :D





Este megvolt az eredményhirdetés is, nagyon egyediek voltak a díjak, a versenyen készült fotók lettek kinyomtatva és bekeretezve.

Fél 8 körül indultunk haza, útközben már az eső is elkezdett esni, nagy mázlink volt, hogy ott megúsztuk.

Vasárnap brutális szélviharra ébredtünk. Rögtön kapcsoltam is be a gépet, megnézni mi lesz, megtartják vagy nem, elinduljunk vagy nem... aztán látom nem marad el, meg is beszéltük, hogy elindulunk, lesz ami lesz :D
Magamra vettem a fél szekrényt, 2 vastag pulcsit, téli kabátot, sígatyát, sapkát... Odafelé annyira fújt a szembeszél, hogy a lejtőn nemhogy gyorsultam, még lassultam. Ilyen se volt még, néha azt hittem lefúj a szél az útról. Mire odaértem Sajóládra az eső is elkezdett esni. Ki se pakoltam a kocsiból, csak fogtam Lynnt és bementünk a pályára szétnézni. Ott kuporgott mindenki az eresz alatt :D
Aztán dobáltunk egy kicsit, Lyncit visszaraktam a kocsiba, ne ázzon feleslegesen. Néha a hátam mögé ért vissza a frizbi, annyira fújt a szél...
Először a távolsági ment le, akkor esett legjobban az eső. Hol a kocsiban ültünk, hol bent melegedtünk, de nagyon lassan telt az idő. Aztán következett végre a quad, beosztottak minket csoportokba, a kezdő női quad volt az első versenyszám. Addigra már kezdett az eső elállni, de néha akkorákat lökött a szél, hogy minket majd felborított, a frizbit is vitte mindenfelé... Nem is értem hogy, de valahogy bejutottunk a döntőbe, a csoportunkban mi lettünk az elsők. :O Arra viszont még sokat kellett várni, úgyhogy Lynnt betettem Csáki mellé a ketrecbe, hadd melegítsék egymást:) Amíg a többi csoport ledobálta a selejtezőket elmentünk enni,  jól esett a forró kaja.:)
Aztán lassan jöttek a döntők, abból is a női kezdő volt az első. 4-en jutottunk be, nem igazán fogtam fel a szabályokat, még jó, hogy volt aki mondja mikor mit csináljak :D Szépen sorban meglett a 4., 3. helyezett, majd jött a döntő, akkor már csak ketten maradtunk. Próbáltam kicsiket dobni, hogy biztos elkapja, de nem mindig sikerült neki, annyira fújt a szél. Végül nem lettünk elsők, amit nem bánok, mert semmi kedvem nincs még openben indulni a következő versenyen.
A női döntő volt a legizgibb, sok-sok körön keresztül egyik kutya se tudta elkapni a frizbit, még a pici dobásokat se :D Aztán végül Linci féltesója, Ati lett az első.
Végignéztük az összes döntőt, majd még kb 1 órát kellett várni az eredményhirdetésre. Ekkorra már kisütött a nap is, kezdtünk megszáradni és melegedni.:)
Végül jött az eredményhirdetés, kiosztották a díjakat is, elkészültek a csoportképek.

Szuper volt ez a két nap, álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül. Lynn jól kifáradt, inkább agyilag, a többiek meg alig várták, hogy végre hazaérjünk és velük is foglalkozzak:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése